Látomás

Amikor már minden elveszett,
S szerelmes szívem megveszett.
Eldobom kárhozottságom szégyenét,
Ha már halálom semmit sem ért.

Túl a halálon,
Vért ivva kérdem én:
Megérte ezt egy életért?

Reszketek a jelen súlya alatt,
Visszasírom a szerelmes múltat.
Elveszett lélek vagyok,
Bárki bármit is mondhat.

Túl a fájó harcokon,
Emlékemben a kedves arcokon.
Nyugovóra térnék,
S időt kérnék.

Túl a halálon,
Vért ivva kérdem én:
Megérte ezt egy életért?

Idő mely nem adatott meg,
Szó mely kimondatlan lett.
Érzelem mely bennem élt,
S csók melyet ő nem kért...

Átok, mely a sírig kísér

Kószálok az éjben,
S várok a szóra.
Menj el kérlek,
Mert egy átok válik valóra!

Sötét átok ez,
Mely miatt kárhozott vagyok.
A csillagokat nézem,
S csak ámulok.

Elveszek a sötétségben,
Hisz gonosszá válok.
Örök életemben,
Csak tudatlanságomat szánom.

Milyen jó is volt az,
Míg nem volt sötétség.
Mlyen rossz is az,
A világban élni örökké.

Múlnak a napok,
Múlnak az évek
Gyűlik a szánalom,
Hosszú az élet!

A rossz kereszttüzében,
Elbújni már nem tudok.
Kavargás a félelemben,
Felállni már nem tudok.

Sétám közben körbenézek,
Nem látok mást csak téged.
Hiába szeretlek, de félek:
Szívem nem tehetem elébed.

Hosszú az éjszaka,
Túl sötét az ég.
Az erdőben a séta,
Mint a végtelen éj.

Eltévedek a sötétben,
S követ egy árnyék.
Üldöz nagy hévben,
Már itt a vég.

A jóslat beteljesedik,
Szívem eljegesedik.
Nem tudom ki vagyok,
Már nem ugyanaz sajnos...

Kietlen pusztaság,
Fekete rémség.
Hallom a suttogást,
Mely segítséget kér.

Mért ez az ártalom?
Jó neked halálom?
Ha ajkamba hull véred,
Az lesz amitől félek?

Sötét csuklyás alak,
Koplal véremért.
Míg meg nem halok,
Imádkozom kegyelemért.

Minden hiába,
Hisz tudom ki vagy!
Meghalok kínomban,
S a gyilkos te vagy!